Inter-play (Társas Játék)

 

Társas Játék

videoinstalláció

2017

Számomra a kék kút egy különleges tárgy, fontos gyerekkori alapélményeket, képeket sűrít magába.
Azon túl, hogy a vízhez, mint az élet alapvető feltételéhez kötődik, használatát különleges interakciók és ezek gazdag jelentéstartalma övezi.

Nyomós kútból sokkal könnyebb úgy inni, ha valaki nyomja közben, fordított esetben pedig fontos odafigyeléssel, finoman nyomni, szabályozva a nyomás erősségét, mialatt más használja. Általánosabban értelmezve a tárgy és az őt használó ember viszonyát, a lehetséges  interakciókat, számos emberi alaphelyzet analógiája ez a szituáció.

A videón különböző emberek próbálnak kezet mosni, vizet inni. Mind egyedül vannak, magukrautaltságuk pedig vagy kényelmetlen, néha tarthatatlan pozíciókba merevíti, vagy leleményes alternatív megoldásokra kényszeríti őket. Összességében az installáció az ideális helyzet hiányának a körülírásával fogalmazza meg az egymásrautaltság esszenciális tapasztalatát.

Társas Játék című munkám a magányosságon mint élethelyzeten keresztül a társadalmi individualizálódás folyamatából, az egyre erősödő izoláció jelenségéből adódó kérdések végiggondolásával foglalkozik. Baudrillard szavait idézve: a posztmodern társadalom abszurd mozgású, individuális atomokból álló tömeggé alakult át. Ezzel egy időben látjuk, ahogyan a magányosság károsítja az egyéni, a kollektív és a szociális egészségünket, és minden eszközzel, beleértve a művészetet is, próbáljuk kezelni a következményeit.

A legtöbb munkámnak olyan emberi problémák, egyéni és társas alaphelyzetekkel kapcsolatos kérdések adják a témáját, amiket fontosnak és aktuálisnak érzek. A pszichológiai, lélektani, szociológiai tartalmú munkáimnál a megfelelő médium megtalálására, a tartalomhoz illő vizuális megjelenítésre törekszem, illetve hogy a minket körülvevő jelenségek megfigyelésével, azok vizsgálatán keresztül jussunk el általánosabb, létünk alapjait érintő kérdésekhez.

 

Diplomavédés
(2017.06.08)

F.Á.: Énnekem egy kifejezés jutott eszembe, ezt az egyébként bosszantó filmet nézegetve: „pour épater les bourgeois”, megdöbbenteni a polgárt. Csak ennyi jutott eszembe.

S.V.: Erről szó nincs. Az nagyon sajnálatos ha neked ez jutott eszedbe, mert erre abszolút semmiféle szándék nem vonatkozott.

F.Á.: Azért jut csak ez az eszembe, mert gyerekkoromban én ilyen nyomós kútról hordtam a vizet, és ennek megvolt a módja hogy hogyan kell használni, lehet hogy itt ötven évvel később ezt az emberek már nem tudják, és akkor idétlenkednek rajta, hát ez nem túl művészi…

S.V.: Igen, és itt pont arról van szó, hogy a tárgy, amiről hordtad a vizet, ez nincs jelen, és hogyha jelen lenne, akkor a helyzet formálisan sokkal egyszerűbb lenne, de az még mindig nem egy szociális viszonyt jelentene. Itt egy szociális viszonynak a hiányáról van szó, és azt reméltem, hogy másodszori végignézés után ez azért be fog ugrani neked… hogy arról van szó, hogy ez egy probléma: vagy egy tárgy kellene hozzá, de mi nem a tárgyról akarunk beszélni, hanem egy másik embernek a hiányáról. Úgy is lehet ebből a kútból inni, ha nem haza akarom vinni a vizet, mert ez ma teljesen abszurd lenne mivel mindenütt van víz a lakásban, ilyen értelemben ezek a kutak már okukat vesztették. Sokkal inkább arra használják az emberek, hogy ha kirándulnak vagy megszomjaznak és találnak egy ilyen kutat, akkor isznak ott a helyszínen belőle. Na most ha például csoportosan kirándulnak akkor segítenek egymásnak, de ha egyedül van az ember, akkor megpróbálja megoldani valahogy. És itt pont erről van szó, hogy vannak emberi szükségletek, amiket valójában, ha nagyon muszáj, meg lehet egyedül is oldani, csakhát..

F.Á.: Ez nekem soha nem jutna eszembe. Ez egy fölfújt valami. Ez számomra teljesen értelmetlen. Semmi mondanivalója.

Sz.Á.: Érdekes egyébként, mert hasonló dologból indul ki a Gábor, ő abból indul ki, ugyanúgy gyerekkori élményekből és a kúthoz való személyes kötődéséből, és ennek a tárgynak a szeretetéből indul ki. És amikor ez a munka készült, menet közben, elsőként saját magát használta modellként, és valóban börleszkké vált a történet, ezért ez ki is lett iktatva, és inkább idegeneket kért fel arra hogy igyanak a kútból és ő ezt fölvette, tehát nem a kúttal szembeni tiszteletlenség, amit kvázi te számonkérsz rajta, hanem egy olyan jelenséget akart ő hangsúlyozni, anélkül hogy különösebben szájbarágós lenne, hogy nincs ott egy másik éppen, aki segítene…

G.P.: Hadd tegyek a kettő közé egy ilyen érdekes személyes élményt. Farkas Ádám szerintem arról beszélt, amikor minden ember ezt a kutat teljesen természetesen tudta használni, itt pedig azt látja hogy gyakorlatilag a kisfiún és azon a szemüveges emberen kívül aki a zsebébe tartja a szöget, rajtuk kívül az emberek nem nagyon boldogulnak vele. Na most én is egy ilyen környéken nőttem föl, és nekem külön élvezetet okozott az, hogy megtanuljam hogy kell inni, például kis kavicsokat tettem mellé és amikor másnap odamentem meg tudtam oldani, vagy föltettem a lábamat… tehát nekem ez a társas élmény azért nem jön be, mert én sportot űztem belőle hogy milyen ügyesen tudok inni.
A másik, hogy, azt mondta a Szabó Ádám, hogy nem volt szükség arra, hogy itt egy másik tárgy legyen, én megmondom őszintén el tudnám képzelni ezt a kutat mondjuk carrarai márványból, már csak azért is, mert Egerben láttam például ott van egy gyönyörű szép periszkóp ami egy márványlapra vetít és félelmetesen szép képe van, és talán adott volna egy másik gesztust is ehhez a munkához, hogy nem vonjuk ki az összes szobrászati készséget a munka kapcsán, ami szerintem hozzájárult ahhoz hogy Farkas Ádám mestert kicsit felháborítsa a munka.

S.V.: Én meg azt gondolom, hogy ha ideállítottunk volna mondjuk carrarai márványból egy kutat, az csak arra lett volna jó igazolásul, hogy megmutassuk hogy a diplomát azt így kell csinálni és meg tudja a Gábor csinálni.

G.P.: Én most a vizuális élményt mondom…

S.V.: Jó, én szerintem nem adott volna hozzá.

G.P.: …hogy milyen kép alakul ki, mert itt látnánk egy nagyon szép képet…

S.V.: Én szerintem ez egy bizonyítási kényszerhez kötődő fölösleges erőfitogtatás lett volna és visszatérve a polgárpukkasztásra, (…), szóval a szándék az biztos hogy nem ez volt. És azért megkérdezném, hogy.. itt folyamatosan azt látjuk, hogy amikor valaki megjelenik a kútnál és próbál inni, akkor senki nem jelenik meg a képben. Van azonban egy figura, aki bevonul a képbe és betesz egy csavarhúzót a lenyomóhoz, és ettől aztán folyik a víz. És ez a színpadias megjelenése a figurának, ez számomra például arra utal, hogy ő megoldja a problémát technikailag. De valójában nem erről van szó.

G.P.: Na de valakinek fölajánlja. Tehát ő maga a segítő. A filmünk megoldóembere? Ezek szerint?

S.V.: Nem a film megoldóembere, hanem a filmben egy olyan ember, aki a dolog praktikus oldalára talál egy megoldást…

G.P.: De föl is ajánlja. Tesz egy ilyen gesztust.

S.V.: Igen, hogy így lehet… Íme, itt a megoldás. Tehát a kérdés az, hogy tényleg erre a kérdésre kerestünk a megoldást? Kaptunk egy megoldást erre a gyakorlati problémára, de a kérdés, hogy tényleg erre keresi-e a Gábor a megoldást? És szerintem nyilvánvaló, hogy nem erre keresi a megoldást, hanem azt akarja megmutatni, hogy milyen furcsa, nyakatekertté válik egy egyszerű cselekvés is, amikor jobb lenne ha két ember lenne ott, és akkor nem lenne ilyen nyakatekert. Nem az ivás kényszeréről van csupán szó, hanem egy másik vonatkozására. Az ivás kielégítésének a kényszerére megkapjuk a választ.

K.Z.: Meglehetősen szerencsétlen dolog volt először elolvasni a diplomadolgozatot, és utána látni ezt a filmet. De hát az élet így hozta, és nagyon kíváncsi voltam arra hogy a film hogyan fogja megidézni azt a hiányt, ami a segítőtársnak a hiánya lenne és talán a szociológiai megfontolásai ennek a diplomamunkának. Na most, hát nem látom. Látok egy, először azt hittem kandikamerás filmet látok, de aztán kiderült, hogy ez egy játékfilm, és a kulcsos ember aki bedobja a megoldást, és kinéz a képből, és tulajdonképpen elárulja azt hogy egy megrendezett dolog. Ez engem roppantul zavar. Hogy nem spontán, hanem megrendezett. A másik ami borzasztóan zavar, hogy ugye amikor gyerekkorunkban a moziban valaki fölállt és a feje árnyékot vetett a vászonra, akkor hát minden téren zavaró volt. A plátói vonatkozásait a munkának nem tudom megérteni, ugyanis vagy a kútnak az árnyékát értelmezem plátói szituációként, vagy a kút vetített képét. A kettőt együtt nem tudom.
A következő. A látott jelenetek alapján arra gondolok, hogy aki, és ezt 5 éves, vagy talán 6 éves korom óta tudom, hogy aki egy ilyen problémát nem tud megoldani egyedül, hiszen az élet számtalanszor hozta azt, hogy egyedül kell problémákat megoldani, az nem elég combos!

T.G.: Bocsánat, reagálhatok?
S.V.: Gábor hadd mondjon valamit!

M.P.: Én már korábban jelentkeztem, sokat gondolkodtam azon hogy … szobrászat … súrolják a határokat.. ez most összességében egy ilyen helyzet… ez az egész fölvetés egy társadalmi-szociológiai fölvetés, ami ebből szobrászati problémát akar csinálni. … Nem biztos hogy fog sikerülni. … Valami kapcsolat a szobrászat és a szociális háló között ami nincs meg szerintem.
Ez a probléma egyik része, a másik, hogy

S.V.: Fölmerül az a kérdés, hogy azért mert mi a szobrász tanszéken vagyunk, azért nem lehet egy diplomamunkát megcsinálni ami nem a mintázáson alapul. Ez a kérdés merül föl bennem, és nem először…

K.Z.: Ha már a kérdésnél tartunk. Ugye a filmkészítést egy komoly egyetemen tanítják, ahol több évet foglalkoznak minimum a problémával, egy filmet léterhoznak legalább egy rendezővel, egy operatőr kell hozzá, kell hozzá világosító, profi színészek, nagyon összetett dolgok. Na most mi, itt a Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán nem tudunk filmkészítést tanítani, nem értünk hozzá, így jogunk sincs ahhoz hogy értékeljük. Egyébként még a kútra visszatérve: teljesen mindegy hogy márványból van, vagy öntöttvas, mit keres itt? Teljesen értelmetlen!
Annyi lehet a.. szituációnak a hivatkozása, hogy itt esetleg videoinstallációnak lehet nevezni, és ezért van itt.

Sz.Á.: Nem esetleg videoinstallációnak lehet nevezni, hanem ez egy videoinstalláció, mint ahogy a másik fölvetés is kicsit elvitte a dolgot, hogy te 5 éves korodra megtanultad egyedül használni a kutat, nem az a kérdés, hogy meg tudják-e oldani vagy sem, hanem hogy könnyebb-e megoldani egyedül vagy nehezebb. Tehát nem ez a rossz irány az irány, lehet ilyeneket mondani, de nem ez a kérdés a munkával kapcsolatban. És valóban, ha egy nagyjátékfilmet akart volna a Gábor csinálni, akkor nyilván át kell irányítani őt egy olyan helyre, ahol ezt oktatják, ez viszont semmilyen szinten sem játékfilm, ez egy video-loop, tehát ismétlődik egy vetítés, ami viszont egy, a képzőművészetben mostmár eléggé hosszú tradíciókra visszavezethető, és ezt ráadásul a Képzőművészeti Egyetemen is tanítják. Tehát többféle műhely is van, itt az egyetemen, ezek közül az Erdődy Jocóhoz ment a Gábor segítségért, tehát hogy… nem értem ilyen szempontból a felvetést.

K.Z.: Egy filmet látunk. Teljesen más műfaj, mint a szobrászat.

Sz.Á.: Bocsánat, ilyen értelemben akkor a Zsoltnál is előjöhetett volna, ott is volt egy videó. Egy komplex installáció volt, ami bonyolult elájárással létrehozott fotót, egy tárgyat, és egy videót jelenített meg, és ha ott az a kérdés, hogy vajon ki tanította neki hogy hogyan állítsa be a kamerát, az nem került elő, akkor nincs értelme itt erről beszélni.

K.Z.: Abban az esetben nem játékfilm volt…

S.V.: Ez sem játékfilm, ne essünk már tévedésbe!

K.Z.: Megrendezett jeleneteket látunk!

T.G.: Bocsánat, hadd reagáljak, az emberek többsége nem is tudta hogy videózom. Teljesen természetesen viselkednek, isznak ahogy tudnak, semmi megrendezettség nem volt benne.

K.Z.: De, egyszerűen csak kifigyelte ezt a dolgot?

T.G.: Egyszerűen leraktam a kamerát, megkértem a járókelőket hogy megtennék-e nekem hogy isznak a kútból, cserébe tábla csokit vagy sört adtam, és ők megtették. Azt, hogy közben fotózok vagy videózok, nem tudták, de nem is érdekelte őket.

F.Á.: És ezek valódi kutak? Ahol…

T.G.: Igen, valódiak, beutaztam Budapest környékét…

F.Á.: Ez legalább annyira bosszantó, hogy valódi kutak, mert régen az ilyen nyomós kutakon volt vízelnyelő. Volt egy vízelnyelő és nem fröcskölt össze vissza a víz..

S.V.: Hát most nincs Ádám!

F.Á.: Hogy fröcsköl össze vissza, az ember ruhája…

S.V.: Már bocsánat, de nem értem hogy miről beszélünk! Azért már bocsánat, de hagyjuk a kérdésfölvetést egy ilyen szintre lesüllyedni?

F.Á.: A hülyeség az hülyeség, számomra nincs művészi értéke!

S.V.: Jó, akkor köszönjük, befejezhetjük?

K.Z.: Jó, köszönjük szépen.