Winter depression

installáció

2014

Észtországban, és főleg Finnországban a téli évszakban napi 4-5 órára csökkenhet a napsütéses órák száma. Ezekben az országokban „novemberben a napot a krumplival és a karórépával együtt elvermelik”, és csak tavasszal látják újra. A dél és három közötti nappali fény sokszor inkább csak szürke derengésnek nevezhető. Olyan problémákért felelős ez a tartós sötétség, mint a sokféle depresszió, az alkoholizmus és a tavaszi öngyilkosság-hullám. Érdekes, hogy a legtöbb öngyilkosságot akkor követik el, amikor a nap visszatér, áprilisban és májusban, nem pedig a sötét hónapok alatt. Erre több magyarázat van, például, hogy bizonyos depressziós zavarokon a napfény csak súlyosbít, vagy, hogy az egyébként cselekvésképtelenné gyengült ember ilyenkor nyer annyi erőt, hogy elkövesse az öngyilkosságot. Többféle technikai megoldása létezik a nap pótlásának. A legtöbb háznál van napfény-lámpa, ami a nap normális járásához igazodva világosodik reggel, világít a nappali órákban, és sötétül el este. De létezik plafonra szerelhető, lapos képernyőhöz hasonló világítótest is, ami az égszínkék képernyőjén még a nap járását is utánozza, és különböző szögben szórja a fényt a szoba falaira, napszaktól függően.
A Winter Depression című munkámat bemutathattam az Észt Kortárs Művészeti Múzeumban, ahol egy teljes helységet kaptam az installáció megvalósításához. A rendelkezésemre álló kiállítótér ablaktalan volt. A falakon az elképzelt bevetülő fény által megvilágított részeket fehéren hagyva az összes többi felületet szürkére festettem. A nyilvánvaló illúzió a legtöbb nézőt arra késztette, hogy a terembe lépve a fény forrását kezdje keresni. A napfény utánzásának bizarr gyakorlatán túl arra a lélektanilag fontos pillanatra szerettem volna utalni, amikor a nap fénye visszatér, és lapos szögben újra besüt az ablakokon.